2018. március 2-án a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskolája és Kollégiuma II. alkalommal díszcsomagoló versenyt szervezett a „Farsangi kavalkád jegyében” elnevezéssel, melyre meghívást kapott iskolánk is. Részvételünk célja elsősorban a tapasztalatszerzés, ötletek gyűjtése, a kreativitás fejlesztése, új csomagolási technikák megismerése és az ismerkedés volt. A versenyen 3 fős csapatok indulhattak. A végzős kereskedő 14.x osztályban tanulók közül Balatincz Elizabet, Horváth Nikolett és Kiss Barbara vettek részt a versenyen, akiket Kaposi-Balla Ildikó tanárnő készített fel.

A versenyen összesen 47 csapat vett részt az ország különböző városaiból. A feladat mindegyik csapat számára egy műszaki tárgy csomagolása, egy ajándékcsomag készítése, egy desszert, egy üveg ital, egy amorf tárgy és egy könyv csomagolása volt. A feladatok végrahajtására összesen 120 perc állt a tanulók rendelkezésére.

A verseny célja, az egyéni kreativitás és a stílus felmérése volt. Az értékelés során az elkészült csomagolás szakszerűségét, tetszetősségét, színharmóniáját, kreativitását és technikáját vették figyelembe. A tanulók munkáját a zsűri emléklappal és ajándékkal jutalmazta meg.

27972753 1758343444473613 3147388675823129398 nIdén is megrendezésre került Budapesten a Sirha, azaz - ahogy a bemutatkozójukban olvasható - „AZ ÉLELMISZER, PÉK, CUKRÁSZ, HORECA, GASZTRONÓMIA ÉS CSOMAGOLÓIPAR REGIONÁLIS SZAKKIÁLLÍTÁSA”, melynek célja, hogy „átfogó kínálatot nyújtson az élelmiszeripar, sütő- és cukrászipar, szálloda-, vendéglátóipar, valamint a csomagolóipar és gasztronómia képviselői és az ezek iránt érdeklődők számára”.

Erre a bemutatóra és szakkiállításra 2018. február 9-én iskolánknak a vendéglátás területén tanuló diákjai és szaktanárai is ellátogattak. Tanulóink élőben láthatták többek között a „Magyarország tortája”zsűrizését, megfigyelhették a munkafolyamatokat a közétkeztetési szakácsversenyen, melynek szintén ez a rendezvény adott otthont.

Valamennyi látogatónak esztétikai élményt nyújtottak a kiállításra került művészi kidolgozású torták és sütemények is. Mindemellett megismerhettük a vendéglátás területén használatos modern gépeket és berendezéseket.
Élményekkel gazdagon tértünk haza, az új tapasztalatainkat fogjuk tudni hasznosítani a munkánk során!

Szula Andrásné – szervező tanár

5. oldal / 25